2005. december 21., szerda
Vacsora kaland
| 2005. december 21. 10:55 | Réku | |
2005. december 17., szombat
Éles kalandok
Vásárhelyen Médiabefutó,
Kolozsváron EMIL-gála. Én meg itthon ülök, és nyalogatom a sebeim. Tegnap
sikerült kifaragni kb. fél centit a gyűrűs ujjam végéből. Sürgősség, bepólyált
ujj, antitetanus, ma többszörös kötözés. Persze, hogy túlélem, de azért nagyon
kellemetlen. És fáj. Ráadásul ma sikerült egy papírlap élével elvágnom a másik
kezem is. Nem mondom, ez is egy kaland.
Azt ugye
fölösleges említenem, hogy minden határidő lejár lassacskán. Mi is van még
hátra? Bródvéj – a beszélgetés, az arc és a kéz. Kontextus-cikkek.
Szempont-cikk. Plusz a kézirat, ami talán nem nagyon sürgős. Grrr... Megírom az
angyalnak, hogy ne hozzon semmit, de vigyen el minden fránya határidőt!
| 2005. december 17. 23:01 | Réku | |
2005. december 14., szerda
Kvázi új
Ami teljesen új: van üzenőfalam. Még dolgozom rajta, mikor lesz időm és türelmem.
Addig is, gyors összefoglaló: megírtam a dolgozatot, meg fog jelenni a konferencia kiadványában, a Symbolonban; voltam Gyirgyóban Zsákbamacska-nézőben; tanítottam; elkészült a László Gerő-kötet korrektúra példánya. Dióhéjban ennyi. Még mindig van néhány szoros határidő, úgyhogy pár napig ismét pangás lesz ezen az oldalon.
| 2005. december 14. 2:00 | Réku | |
2005. december 5., hétfő
Kutyakaland
Lehet emlékeztek még Vahúrra.
Azóta megnőtt, rá sem ismernétek, bár Juckó szerint a bundája még
mindig két számmal nagyobb, mint ő. Sajnálom, hogy a most készített
fotók nem sikerültek túl jól, nem blogra valók.
Vahúr pár napig ismét nálunk lakott, ezúttal Iván nevű 6 hónapos barátjával
együtt, aki nagyon hasonlít egy német juhászra, de egy jóérzésű, okos kis korcs. Belevaló kutyikuszok,
szeretem mindkettőt. Első nap meg is lepődtünk, hogy este nem volt cirkusz,
szép csendben kerestek egy vackot, s reggelig nem volt pisszenés sem. Igaz,
hogy a reggel kb. 6 órakor van, elképzelésük szerint.
Másnap zuhogó
esőben jöttünk be az irodába, gyalog. A kerben is tudtak kicsit hancúrozni, s aznapra
ez talán elég is volt. Éjjel aztán már volt ugatás, „csak úgy”, mert hallottak
valamit kint. Nagyon érzékenyek például a szekérzörgésre és más kutyák
hangjára. A gazdik szerint filmnézéskor is társalognak az ugató hősökkel.
Tegnap már nagyon kiviselték magukat: hol egyik, hol másik piskált/kakilt be a szőnyegre, fél órával-órával azután, hogy kint voltak. Mindent megrágtak, ami útjukba került, felforgattak mindent, amit lehetett. Vahúr este a kutyakaját is megdézsmálta a spájzban. Most mehetek haza takarítani...
| 2005. december 5. 17:26 | Réku | |
2005. december 2., péntek
Grimm, Gilliam
Megnéztem Terry Gilliam legújabb filmjét, a Grimm testvéreket (magyar címe: Grimm). Remek! Mesefoszlányok, kis történelem, rejtély, izgalom, varázslat, barátságok, szerelmek... Mindenféle van itt, mégsem nyálas. Részletek helyett pedig linkelem Meli cikkét, illetve idézem a Kontextus.hu interjúját a rendezővel, mert nagyon szimpatikus, amit mond.Úgy gondolom, hogy ugyanazt a témát, a fantázia és a valóság viszonyát dolgozza fel újra és újra a Münchausen báró című filmje óta. Nem mondott már el mindent e két világ viszonyáról?
Folyamatosan ezzel a területtel játszom, valószínűleg azért, mert önmagam számára szeretnék választ találni arra, milyen viszony van a fantázia és a valóság között. A Tideland című filmem is erről szól, csak egy kislány szemével mutatja be ezt a kérdést.
A filmben fel-felvillannak a Grimm-mesék részletei is. A filmbeli megjelenésüknek volt köze a valós keletkezésükhöz, vagy ez csak a fantázia műve volt?
A meséket nem a Grimm-testvérek írták, ők csak összegyűjtötték őket. Nagyon jó játék volt kipróbálni, hogyan tudok minél több mesével kapcsolatos utalást elhelyezni a filmben. Egy olyan világot szerettem volna teremteni, amely úgy hat, mintha abból nőttek volna ki a mesék. Nem az volt célom, hogy újra elmeséljem ezeket a tündérmeséket, mert ezeket egyébként is mindannyian ismerjük.
...
Miért vonzódik ezekhez borongós, klasszikus mesékhez? Valamiért az az érzésem, mintha a film egy fájdalmas kiáltás lenne, amiért hiányoznak a mai világból ezek a mesék.
Igen, ebben van valami. Ezek voltak az első történetek, amelyeket az életem során megismertem. Az az igazság, hogy én a meséken keresztül látom a világot, és nem tudom kiverni őket a fejemből, érdekel a struktúrájuk, hogy milyen mintákból állnak össze. Tudom, hogy ez őrültség, de ezt csináltam például a Halászkirály legendájánál is: elkezdtem a történetet mesévé formálni, pedig a forgatókönyv egyáltalán nem volt ilyen. A filmjeim arra is emlékeztetik a nézőt, hogy milyen sötétek, erőteljesek és félelmetesek is tudnak lenni a mesék. Ez pedig nagyon fontos, mert manapság nem akarjuk elismerni, hogy mocskos dolgok is vannak a világban. A gyerekeknek azt hazudjuk, hogy minden szép és tökéletes, és nem szükséges felnőniük. Sőt, ami még rosszabb, hogy manapság már a felnőttek sem akarnak felnőni. Ez szerintem végzetes ostobaság. Ezért a film egyfajta lehetőség számomra, hogy arra emlékeztessek másokat, régen a gyerekek ezeken félelmetes, nyomasztó, meghökkentő és csodálatos Grimm-meséken nőttek fel.
(Az interjút Hidas Judit készítette. A teljes szöveg itt olvasható)
Kíváncsian várom a másik Gilliam-filmet, a Tideland-et. Ízelítőnek itt a plakátja:
