2005. október 24., hétfő

Fúriadüh

Az este félhomályban fejeztem be a Rushdie-regény olvasását, Brassó és Kolozsvár közötti vonatozva,,,  Kedvem lett volna elölről kezdeni az olvasást, pedig nem szokásom azonnal újraolvasni a személyes kalsszikusokat. Ez a regény vezeti a toplistát, minden más olvasmányélmény mögéje sorakozik. Döbbenetes leírások Amerikáról, a műanyag létről, a virtualitás kalandjáról, emberről és bábokról. Van itt  szerelem, vonzalom, titok, meglepetés, minden. Olvassátok el!

Amúgy a közelmúltban volt két televíziós szereplésem. Amikor felkértek, arról volt szó, hogy  négyhetente kell majd bemennem a kolozsvári stúdióba, hogy egy-egy színházi meghívottal diskuráljak. Ehhez képest hetente falom a friss bemutatókat, készülök a kérdezgetésre és persze izgulok, hiszen bármikor  érhet meglepetés (ért is). Na: Rvr.  2, szerda du 3 óra. Holnap Tompa Gáborral beszélgetek a sepsiszentgyörgyön bemutatott Godot-ra várva előadásról (Tompa karrierjében a hatodik!). Nézzétek meg, kritikus megjegyzéseket e-mailen várok.
Hét végén tanítottam is, a Liliomfi-bemutatót is "leültem", otthon is voltam, ajaj, ezerrel zajlik az élet. Ma megkezdődött a Puck bábfesztivál is.

| 2005. október 24. 14:05 | Réku | |

2005. október 10., hétfő

Nagyon röviden

Szombaton megnéztük a bunraku-előadást Pesten, nagyszerű volt! Tegnap az évad legjobb gyermekelőadását a Studió "K"-ban, a Budapest Bábszínházban pedig a Túl a Maszathegyen című mese bábszínpadi változatát.

Nemrég zárult egy másik bábos esemény is, a Bábos Találkozó. Írtam róla a Szabadságnak  és persze a Hamletnek is. Ezzel kapcsolatosan elég kemény hangvételű és indulatokat takaró vita is elharapozódott - a Hamlet fórum oldalán nyomon követhető, ha érdekel...

Voltunk Felvidéken is. Sok élmény, sok mesélnivaló, de most érjétek be néhány fotóval.

Mi is lenne még?  Írni kellene cikkeket, dolgozatot a vásárhelyi konferenciára, készülni kellene a bábtörténet órákra, a Román Televízió most induló új műsorára, ahol színházi emberekkel kell majd diskuráljak a kolozsvári stúdióban, kellene javítgani a László Gerőről szóló kéziratot (nem jelenik meg a könyvvásárra, sajnos), kellene fénymásolgatni a publikációkat, aktualizálni cévét, ajaj, s még mennyi minden... Ezek miatt nem jut idő blogozásra is.

| 2005. október 10. 12:18 | Réku | |

többnyire:
színház, film, olvasmány, iromány, kalandok (vagyis mindenféle)