Réku online firkái

2006. szeptember 4., hétfő

ELKÖLTÖZTEM

AZ ÚJ ELÉRHETŐSÉGEM: http://reku.wordpress.com/

A freeblogos bejegyzéseket nem szüntetem meg, mert nem sikerült exportálni+importálni az új sablonba. Ide majd fotókat teszek fel még egy ideig, amíg nem találok jobb megoldást. Pá és puszi minden kedves olvasónak!

| 2006. szeptember 4. 21:50 | Réku | |

2006. augusztus 8., kedd

Lehet, hogy költözöm

Ma regisztráltam egy új blogot. Sok szépítenivaló van még, de ha sikerül átvinnem az archívumot, nemsokára csak oda firkálok...

Sajnálom, de néha át kell öltözni.

2006. július 30., vasárnap

Az év bulija?

Miután múlt héten megírtam három beszámolót/cikket/riportot/kritikát a Thealter-SZASZSZ-ról, miután sokat aggódtam Kata barátném miatt, miután nem pihentem ki magam és még csomó dolgom lett volna Kolozsváron, nagyon fontolgattam, hogy ne is menjek a Félszigetre. Aztán mégis leutaztam Ágotáékkal.

Mondanom sem kell: tömeg, zaj, por. Kicsit öreg vagyok én már ehhez. De cseppet sem bántam meg, mert fantasztikus koncerten bulizhattam: Yonderboi. A Splendid Isolation lemez volt a műsor gerince, és hát nem tudom... első perctől bulizni kellett. Eddig is szerettem (az első lemezét hallgattam többet, a Shallow and Profound címűt), de ez a koncert minden várakozásomon felül jól sikerült. Vagy nagyon rá voltam hangolódva – sose lehessen tudni, hogy min múlik az ilyesmi. Az első hangokba (varjúkárogás) már beleborzongtam. Aztán következett sok ismerős (könnyűzenei) motívum „áthangszerelve” elektronikusan, kitűnő billentyű- és dobkísérettel, gitárral, néha vokállal fűszerezve. Yonderboi mellett pedig egyszer csak felfedeztem a kitömött csókát (holló lenne?), amint mindennél hatalmasabb úrként felügyeli a zene keverését a laptopon. Nagyon tetszett! De nem sokat bámultam a kivetítőt, inkább buliztam. Azt hiszem, számomra ez volt az év bulija.

Yonderboi

Még mielőtt gyorsan nekiugrom az elmaradt munkámnak, meg kell említenem, hogy azért Szegeden is kitűnő bulik voltak. A Kontroll Csoport tagjai Ági 50!-Kontroll válogatás címmel adtak fantasztikus bulit. Az esemény apropója, hogy Bárdos Deák Ágnes 50 éves (ki gondolta volna!) születésnapjára megkapta ajándékba Müller Péter Sziámi és Kistamás László dalait.

Számomra nagy felfedezés volt Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekar is. A fesztivál hangulatába remekül illő akciókkal fűszerezett koncertetjükre szívesen emlékezek vissza. Például a Boka-Cola sziget című dalocskát lavórba töltött kólában állva adta elő. A Happy Ham (?) nóta előtt szalonnadarabokkal szájában nyomta a fekvőtámaszokat. Volt sok ilyen kis játéka, nem is tudom mind felsorolni, plusz bájos kis dalocskák, plusz jó zenekar. Olyan szeretnivaló, naiv, kedves, humoros koncert volt.

Lajkó Félix viszontlátása is jó élmény volt, naná, de számomra a kolozsvári Tranzit-házbeli spontánul kialakult szólóestje volt a legmeggyőzőbb koncertje (megvan talán három éve is). Na, de a JATE-klubban is kitett magáért, és igazán lenyűgöző volt. Egy vonó szálait majdnem teljesen elhasználta a koncert alatt, olyan szenvedélyesen hegedűlt. Két zenésztársa, Brasnyó Antal brácsás és Kurina „Vörös” Ferenc is tüneményes volt, mert jó koncentrációval tudták követni Félix szárnyalását. Bizony a masszívabb vonók is bajszot eresztettek egy-egy gyorsabb szám alatt.

No, megyek dolgozni. Újra olvasva: sok a "volt" ebben a szövegben :)

Ági 50!

2006. július 24., hétfő

Danyiil Harmsz

Mna, azt is mondhatnám, hogy úri jó dolgom van. Tegnap értem haza, ma kellene írnomn a sok fesztiválélményről... THEALTER, SZASZSZ.

Nem az a baj, hogy sok az élmény, hanem az, h. sok cikket ígértem, és egyelőre sehol semmi, mert a helyszínről nem tudtam tudósítani... Lesz valahogy, két konkrét téma már el is készült vázlatosan, a legkedvesebbhez pedig sokat kellett olvasnom, mégpedig Harmszot. A legteljesebb angol oldalt is linkelem.

Nagyon megkedveltem. Két Szegeden látott előadás is a szövegei köré szerveződik (a Hólyagcirkusz Don Cristóbál pályázata és Zsukovszkij-Perovics Danyiil Harmsz projektje), és kiderült, hogy ahhoz az Oberiu-csoporthoz tartozik (sőt, ha jól értem, kiemelkedő alakja), akikről nemrég hallottam elszőr, a sisaki fesztivál kapcsán. Csak azért, hogy megtaláljátok más nyelven is, ha keresitek: Даниил Иванович Хармс, Daniil Ivanovich Yuvachev, Daniil Kharms, Daniel Charms, Kaarms, Haarms stb.

Fogadjátok és olvassátok szeretettel, nekem nagyon jó élmény volt. Aztán még jelentkezem, ha lesz szusszanásnyi időm.

2006. július 13., csütörtök

Két temetés

Balló Áron temetése 3-kor ért véget. Méltó volt hozzá: nagyon sokan eljöttek, hogy elkisérjék utolsó útjára. Kollégák, ismerősök, barátok, újságolvasók...

Ugynakkor kezdődött a Pethő Réka barátnőm édesapjának temetése Marosvásárhelyen.

Isten nyugtassa őket, és adjon erőt a hozzátartozóknak elviselni hiányukat.

2006. július 2., vasárnap

Kisvárda

Ma reggel értünk haza. Az utazás oda-vissza ugyanazzal a busszal, ugyanazzal a soförrel: borzalmas. Remélem soha nem kerülök a buszára, s ha mégis, remélem addig szerez egy kis tapasztalatot. Életében először volt Magyarországon, de nem volt térképe. Mondjuk nem is az országutak között tévedt el, hanem Kolozsváron és Szatmáron. Mindegy. Jó, hogy senkinek sem lett semmi baja.

A fesztivál jó volt, sok színvonalas előadással. Örülök, hogy a valahányadik nap után már így alakult, mert első napokban minden alkotó arról panaszkodott, hogy ez csak egy hányada az otthon játszott előadásnak, mert a körülmények miatt nem tudják rendesen bemutatni Kisvárdán. Azt hiszem mindent felülmúlt a Don Juan és Faust, amit személy szerint nagyon vártam, mert amit felvételen láttam, az nagyon sokat ígért. A tornacsarnokban meghalt az előadás, de a technika is csődöt mondott, úgyhogy olyan, mintha nem is láttam volna.

Nekem tetszett a Cseresznyéskert, amit Andreea Vulpe rendezett Vásárhelyen, mégis meglepődtem, hogy olyan sok díjat kapott. A szereplők drasztikus fiatalítását pl. nem nagyon értettem, de Bözse nagyon szép szerepet formált Sarlotta Ivanovnából. Úgy tűnik, az egész előadás a Sarlotta-Firsz különös kapcsolatára épít, és hát csudaszép a díszlet, a jelmezek is tetszettek. Nagy élmény volt a beregszásziak Három nővére, és nekem A Pityu bácsi fia is nagyon tetszett, de ezeket például alig díjazták.

A Valahol Szecsuánban nagyon szépen beérett, azt méltán értékelte a szakmai zsűri, és mindenki, aki csak itt látta. Nagyon örültem ennek, mint ahogy annak is, hogy kitűnő szórakoztató előadásokat is lehetett látni, ahol az ember elengedte magát a székében, és csak nevetett. Ilyen volt a szabadkai Záróra, az újvidékiek Hajmeresztője és Keresztes Csárdáskirálynője.

Sajnos sok kínos vagy éppen középszerű előadást is láttunk, és meglepő módón elég pozitíven értékelték a szakmai beszélgetéseken. Vagy én vagyok éretlen, vagy a beszélgetések síklottak mellékvágányra, nem tudom. De ott is volt kivétel, pl. a fesztiváldíjas Godot-ra várva Tompa-előadásról egészen jó eszmecsere alakult ki.

Nagy szerencsém volt amúgy, mert idén is átvehettük a Hamletre a Kisvárdai Lapok fesztiválnapilapban megjelent kritikákat (ezúton is köszönöm a szerzők és a szerkesztők hozzájárulását!), így elég rendszeresen szolgáltathattam tartalmas olvasnivalót. A munkakörülmények csapnivalóak voltak, a fotókkal pl. rengeteget kínlódtam (először nem volt hová letölteni, majd nem volt mivel méretre vágni), de a jobb gépek is foglaltak voltak a késő esti órákban, mikor lett volna időm dolgozni. Persze lehetett volna 4,86-oson is kínlódni, de azokon nem működött usb, a wordot instalálni kellett minden doksi megnyitásakor, a net pedig annyira lassú volt, hogy a "sajátmagamnak elküldöm" tárolási módszer szinte öngyilkosságot jelentett. No, és persze éjjel, a harmadik-negyedik előadás után hullafáradt voltam, maximum a söröspohár emelgetésére vagy a gyümölcstől roskadozó meggyfák megdézsmálására volt erőm. Reggel pedig muszáj volt kihasználnom a strandot, úsztam 20-30 perceket, így el lehetett viselni a kánikulát.

No, de nem is panaszkodom, hiszen szerencsém is volt: Ákos fotózott sokat és jól, most van anyagom, és Muszka Szabi is írt egy napló-féleséget a helyszínről, így volt saját anyagunk is a Hamleten.

Hát ennyi lenne dióhéjban. Kicsit részletsebben összefoglalót is írok majd, ha kipihenem magam.

2006. június 10., szombat

Jó, hogy...

Nos, megpróbálom a szerkesztőben benne írni a bejegyzést. Linkelési lehetősséget továbbra sem látok, de hátha működik az új bekezdés.

Ebben az új bekezdésben ecsetelném, hogy lassan véget ér a TIFF, legalábbis számomra, mert holnap Bodri esküvőjére megyünk. Persze lehet, hogy a Tajkeshit megnézem majd, s ide most megpróbálom htlm kóddal beszúrni a film adatlapját.

Valamiért nem volt hangulatom az idei fesztiválhoz. Talán az előtte felgyűjtött fáradság miatt alakult így. Az is lehet, hogy egyetlen zseniális filmet sem láttam még. Nagyon tetszett Mihaileanu új alkotása (ő rendezte az Életvonatot), szerintem az új Tony Gatlifet is szeretném, de azt hiszem, nem tudom most megnézni. A versenyfilmeket sem sikerült mind megnézni, az Argentin sorozatból egyet sem, rövidfilmeket talán ma iktatik be a programba... Kíváncsi is vayok, hogy holnap milyen személyes toplistát állítok majd fel. Egyelőre a Tideland, a 13-Tzameti, az A fost sau n-a fost és persze a Va, vis et deviens dobogós.

PS: csak kódok beszúrásával sikerült szerkeszteni a szöveget. Hajaj!

| 2006. június 10. 9:44 | Réku | |

2006. június 5., hétfő

Csak gyors beszámoló...

Ez is késve, már többször nekifutottam, de a freeblog új admin-rendszere nagyon gyatrán működik... Úgy tűnik, idén megyek fiatal kritikusoknak szervezett szemináriumra, Charleville-Mezieres-be(http://www.festival-marionnette.com - most csak így, mert nem értem miért nem működnek a hiperlinkek, ill. hol kell beszúrni linket ezen a felületen). Akkreditált a Céh, ezalkalommal aktualizáltam a publikációs jegyzékem is. Elég jól néz ki. :) Szebenbe sajnos idén sem jutottam el. Kicsit fáj a szívem, de nem baj, most itt a TIFF! Ha minden igaz, Kisvárdára is mehetek, ami szintén nagyon jó dolog! Ja, s még egy jó hír: a Hamlet kapott támogatást a Communitas Alapítványtól. A kiértesítés szerint kizárólag nyomdaköltségre kellene fordítani, ami ugye abszurd, de na, ez biztosan megoldható... Hát ennyi mára.

| 2006. június 5. 16:31 | Réku | |

2006. május 12., péntek

Gyónás következik. Akit nem érdekel, inkább ne olvassa tovább ezt a bejegyzést.

Nagyon súlyos figyelmetlenséget követtem el. Nem is tudom, hogyan tehetem jóvá.

A baj ott kezdődött, amikor az ősszel elvállaltam mindent, pontosabban nem tudtam ellenállni egyetlen szakmai kihívásnak. Azt hiszem, ez is valamiféle betegség... Tudjátok, miről van szó: az irodai munka, ami mindig több türelmet és odafigyelést igényel, és amit nem lehet kiiktatni, mert az a megélhetésem. A Hamlet szerkesztése, amiért nem tudnak fizetni, de amit szeretnék nagyon profin csinálni, mert bábáskodtam születésénél és életben tartásánál. A tanítás is szívügyem, mert ugye bábszínház... Akkor még nem volt pont téve a László Gerővel készített életinterjú végére sem. Plusz bejött a televíziós műsor, ami utazással és dokumentálódással jár, és ami számomra új műfaj, éppen ezért ellenállhatatlan. Szerkesztőségek részéről érkező felhívásokban sem volt hiány, és sokszor baráti érzületből nem akartam elutasítani egyiket sem. Egy ideig elég jól sikerült helytállni. De most úgy kell nekem, ha beütött a krakk. Mert az történt.

Eljött a várva várt Harag György Emléknapok. Tényleg fantasztikus, mennyi áldozatos munka van benne a Kolozsvári Színház részéről, le az összes kalapokkal. Az előadásoknak is örülök, nagyrészüket nem láttam még. Nagyon szerettem volna, ha a Hamleten naponta beszámolunk az eseményekről. Talán bizonyítani akartam, hogy jó ez a portál, profi, naprakész, és egyszer nagyobb hitele lesz, sőt, olyan színészek is szívesen böngészik majd, akik nem kerültek még be az adatbázisba (egyszerűen azért, mert egy ember vagyok, és nincs időm mindenre, amit szeretnék bepótolni). Az elején ez a „fesztivál-napilaposdi” is működött, és nagy örömöm leltem abban, hogy az alvásból lopjak egy-egy órácskát az íráshoz, szerkesztéshez. Sajnos késődélutáni órákban muszáj volt az irodát is „szerkesztőséggé” alakítani, hogy legyen naprakész a sorozat, de az esti előadásokra is érjek el. Ez volt az első vészjelzés, amire nem figyeltem kellőképpen (elég jól meg tudom oldani, hogy itthon ne foglalkozzak irodai munkával, ott pedig ne „maszekeljek” munkaidőben).

A helyzet fokozódott, egyre fáradtabb és türelmetlenebb lettem. A transzindexesek is beszálltak az első összeállítás elkészítéséhez, és működött, ezért az Örökös Tagság átadási ünnepségéről megkértem, írjanak ők is. Kedden volt, a második újvidéki előadás előtt. A terv az lett volna, hogy szerdán a két előadásról (Médeia-körök és Pogánytánc) és röviden az eseményről jelenik meg anyag. Így is lett, de nagyon rosszul sikerült...

Miért? Elmondom. Nem fontossági sorrend, de bevallom, hogy elsősorban azért, mert fáradt voltam már kedd este. Késve kezdődött a díjátadás, túl hosszúra nyúlt, túl sok közhely hangzott el. Az előadás sem volt az elvárásomnak megfelelő. Kissé önző, és lehet, hogy szakmaiatlan módon úgy gondoltam, hogy nem lehet szó nélkül hagyni ezt a csúszást... Másodsorban nem írtunk csak hárman. Nem beszéltük meg, hogy ki miről ír néhány bekezdést, mi lesz a keret, stb. Úgy tűnt, a transindexesek egyeztetnek, Géza összegyűjti az anyagokat és elküldenek nekem egy összeállítást, amit majd kiegészítek. Persze munkanap volt számukra is, számomra is... Tudom, hogy ez nem lehet mentség, de tényleg nehéz napom volt. A nagy tévedés az volt, hogy mégis megkutyáltam magam, hogy ha későn is jön az anyag, ha nem is az, amit elképzeltem, ha nem is egyforma terjedelemben és egyforma stílusban írtunk, sőt, három teljesen eltérő műfajban készült a három „hozzászólás”, még sem pihentettem a dolgot. Egyszerűen kellett volna várni vele másnapig, nem dőlt volna össze a világ, sőt, talán meg sem történt volna a visszavonhatatlan, vagyis nem jelent volna meg a sokkezesnek becézett anyag. Bevallom, kicsit féltem a trindexesektől is, mert ugye ha kértem, s ők megírták, miért ne jelenjen meg?

Más is történt: jóízűen kacagtam Géza szövegén. Már első olvasáskor felszisszentem a kíméletlen, és néhol durva gúnyolódás miatt, de nem szóltam, ugye a szerző szövegét tiszteletben kell tartani. Az Attiláé is vagány szövegnek tűnt, rövid is volt, mindkét eseményről írt (díjazás, előadás), ezért úgy tűnt, jó átmenet, ha én ellensúlyozásként csak az újvidékiekről írok. No, ezt a két anyagot jegeltem, amíg elkészültek a fotók is és befejeztem az irodai munkám is. Nem lényegtelen, hogy rég nem látott barátnő is jelen volt, akivel közbe-közbe diskuráltam, de ugye azt sem igaziból, mert dolgoztam... Mi következett? Egy óra alatt megírtam a magam részét, gyorsan-gyorsan bekódoltam, amit kellett, kicsit piszmogtam még a fotókkal és képalákkal, és megmutattam az egyetlen online tranisndexesnek, mi lett. Azt mondta: jó, szerinte mehet. A durvább részeket nem én írtam, kifutottam a saját magammal szemben szabott határidőből, így nem gondolkoztam többet...

...és sajnos publikáltam, majd elrohantam színházba... Két előadás, utána a sörözés, itthon zutty az ágyba, ma reggel rohanás irodába, munka... Nem vagyok normális, tudom. De ma sem figyelmeztetett senki, hogy lesz..tam a kalapács nyelét, hogy ha valaki nem pamfletként olvasta az első részt, sértőnek találhatta. Sajnos nem voltam profi. Sajnos szerkesztő sem voltam. Lehet (biztos?), hogy megbántottam azokat, akiket szeretek. A színészeket, akik nem viccként értették, hogy valaki kifigurázza esetlenségüket, amikor saját szavaikkal kell megköszönjenek egy jelentős, és méltán megérdemelt elismerést. Képzeljétek, a könyvbemutató előtti rohanásban állított meg Adrienne (akinek köszönöm jótettét!), hogy figyelmeztessen erre, és én csak akkor gondolkoztam el ezen... Megengedhetetlen!

Azóta vezekelek és tépelődöm. Rettenetesen sajnálom, s ha tehetném, valami nagy nyilvánosság előtt kérnék bocsánatot a legfrissebb Örökös Tagoktól... A józan eszem azt mondja: az vesse rám az első követ, aki soha nem tévedett... De nincs mentség... Bár az egyik lator üdvözült, haha! Közben kiderült, hogy a transindexesek nem értettek egyet ezzel az anyaggal, sőt, csodálkoztak azon, hogy ezt „átengedtem” szerkesztőként. Levenni nem lehet, ha egyszer már nyilvános az interneten egy cikk, arra már az írott sajtó törvényei érvényesek. Annyit mégis megtettem, hogy jeleztem (utólag, most), hoy nem feltétlenül értek egyet mint szerkesztő, azzal, amit a szerző ír... Ugye nevetséges... Nem tudom, tehetetlen vagyok. Már rég a két Purcarete-előadást kellene összefoglaljam a holnapi „lapszámba”, de egyszerűen erőtlen vagyok, vége, muszáj még rágódnom és fontolgatnom a lehetséges megoldásokat... Ha vannak egyáltalán. S holnapra más cikket is ígértem. És holnap sem, és hét végén sincs pihenés. Jaj, lehet, hogy megszakadok!

| 2006. május 12. 0:52 | Réku | |

2006. május 1., hétfő

Hommage á Soleri

Napokig érdeklődtem fűtől-fától, hátha tud valakit, aki elvinne Bukarestbe: a Piccolo Teatro di Milano vendégszerepelt a Bulandrába Strehler hattyúdalával, a sokadszor újrarendezett Két úr szolgájával (1997-ben, a rendezésé évében hunyt el). Szerencsém volt: szombaton, amikor Ica és Bence házavató buliján éppen pihentük a krumplipucolás fáradalmait, megjelent Kecske és Csilluka. Kiderült, hogy ők is mennének, de... Sok „de” volt, mindegyik akadálynak tűnt, mégis éjjel 11 és 12 között kiderült: megyünk.

Szép utunk volt, tavaszi napsütés, aránylag kicsi forgalom, mégis éppen jókor, kezdés előtt fél órával értünk Bukarestbe. A színházat hamar megtaláltuk (dicséret Csillának, a másodkormányosnak, aki a térképet kezelte!), jegy persze nem volt már, de igazolvánnyal beengedtek mindannyiunkat (Ernő is jött).

Hálát kell adnom az Istennek, hogy nem mondtam le erről az utazásról. Nagyon nagy élmény volt. Strehler múzeum-előadása miatt is, amelyben autentikus commedia dell’arte jelmezekben igazi lazzikat produkáltak a színészek... Improvizáltak is, amennyire lehetett, megtanultak néhány mondatot románul, de mindezeket a tanóra-élményeket felülmúlta a tapsrend, az a pillanat, amikor levették a maszkokat. Nagyon meghatódtam. Az előadást, pontosabban annak egy korábbi változatát még anno, egyetemista koromban láttam, és csak arra emlékeztem, hogy egy aránylag idős színész ugrabugrált és akrobatikázott a legendás terítési jelenetben. Nos, ez a színész, Feruccio Sorleri játszotta Arlecchinot az este... 75 évesen. Fantasztikus pillanat volt, amikor levette a fekete maszkot, és megláttuk igazi arcát. Ezért a pillanatért megérte ennyit utazni. A többi is élmény, mondom, de ez mindent felülmúl.

Nektek néhány képet guberáltam a neten. Sajnos Soreliről nem sok van. Ő már azonos maszkjával. De nézzétek meg az arcát... Egy kis szájpirosító az alsó ajka alá (harlekinmosoly), a fekete maszk, a sityak és jelmez... és ezekkel együtt fejállás, kézen járás, szökdécselés... fantasztikus!